Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindenünk a Szigetköz

Mindenünk a Szigetköz
A szerelem másfél évtizede kezdődött és erősödik :). Idegenként jöttünk, először a Tisza és a Tisza-tó lebilincselő tájai után gyanakvással, hiszen a Duna hallatán nem sok jó jutott eszünkbe (de erre még visszatérünk).

Ma is imádjuk a Tiszát, az Öreg-Túr tényleg "király", a Tisza-tó valami elmondhatatlan gyönyörűség, és persze vannak túráink a Rábán, ami szenzációs, a Murán és a Dráván, nem soroljuk, de van egy, az egy, a minden, a Szigetköz.
Ma már eljutottunk oda, hogy télen pótcselekvés gyanánt a Kék Duna rádiót hallgatunk az interneten, hogy szigetközi reklámokat halljunk :) és ezzel enyhítsük megvonási tüneteinket, ill. kevésbé lacafacázunk, novemberben is még vízen vagyunk és legkésőbb márciusban "nyitjuk a boltot":
A globális felmelegedésnek "hála" (mi sem komolyan gondoljuk) immár márciusban is fordul elő már 30 fok (2011. március 30-án délután 30 fok volt a Szigetközben és a vízen már le lehetett égni) egészen korán is kezdhető a szezon.

Mi van, ha normális az idő vagy (mint 2013-ban) áprilisban is esik még a hó?

A kissé hűvös időben, a mozdulatlan víztükör felett némán suhanó hajókban is iszonyat jó érzés az addikcióban szenvedő és Szigetköz-megvonási tünetekkel agonizáló lelkeinknek ismét újraörülni, üdvözölni a leírhatatlan helyeket, ráadásul tavasszal a vadak sem félnek (még), ki tudja, hogy kíváncsian vagy közönnyel nézik, ahogy 3 méterre halad el előttük egy kenu vagy kajak.
Ok, ez csak a lakonikus szarvasokra és önbizalommal teli vaddisznókra vonatkozik, a kacsák (tőkés récék) szemrehányó hápogással felröppennek. Szóval nekünk a Szigetköz a világ egyik legjobb helye és elég szép számú, horvát, osztrák, szlovén, egyesült államokbeli és kanadai nemzeti park látogatása után is "tartjuk" az állítást.

Mit kell tudni a Szigetközről?

A szlovák és osztrák határ közelében található Magyarország legnagyobb szigete a Szigetköz, a Szigetköz az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna által körbevett 375 km2 Győr-Moson-Sopron megyében található.
A Mosoni-Duna pedig az Öreg-Duna fattyúága, kiválik az Öreg-Dunából, majd több mint 100 kilométeres kalandozás közben felveszi Győrnél a Rábcát és az ott a Marcal magába olvasztó Rábát, majd visszatalál a főágba. A táj jellegét ősidők óta a Duna határozza meg, a Duna ezen szakasza egy csodaszép vízi labirintus hazánk egyedülálló vízi világával. A Budapestieknek térden állva könyörgünk, hogy a Duna hallatán ne a budapesti hidakról látható és beton közé erőszakolt, kétes színű, illatú folyadék jusson eszükbe, itt olyan vizeket találunk, hogy a kristálytiszta nem elég jó szó a leírására.

Már tavasszal indulnak a kenus vízitúrák, már ekkor hihetetlen feelingje van a lágyan ringatódzó víznek, ahogy madárhangok töltik meg a hullámtér erdejeit, a látvány megkapó, amikor megjelenik a hóvirág, a csillagvirág, virágoznak a füzek, nyárfák. A Szigetköz nádasai adnak otthont a récéknek és a nádi énekesmadaraknak, a nagy erdőségek pedig az értékes vadállomány tanyái, él itt szarvas, vaddisznó, számos érdekes és értékes faj.

A szigetközi fauna

A Szigetköz a Duna legnagyobb ívóhelye volt 1993-ig, amikor is a vízhozam nagy részét a Bősi vízi erőmű "feletti" ún. felvíz csatornába terelték át a Dunacsúnynál megépített duzzasztótól kialakított mesterséges csatornán.
1993 előtt 65 halfaj fordult itt elő, ez a hazai fajok 80%-a% Megtalálható volt a Szigetközben, az eredetileg tiszta hegyi patakokban élő sebes pisztráng (Salmo trutta fario), éppúgy, mint a mocsarak, lápok védett fajai: a réti csík (Misgurnus fossilis), vagy a lápi póc (Umbra krameri). Még néhány a védettek közül: magyar bucó (Aspro singel), botos kölönte (Cottus gobio) selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer).

A kétéltűek csaknem valamennyi faja megtalálható a Szigetközben. Közülük gyakori a kecskebéka (Rana esculenta), a vöröshasú unka (Bombina bombina), és a mocsári béka (Rana arvalis). A hüllők kisebb számban élnek a vízjárta területeken, de jellegzetes fajuk, a vízisikló (Natrix natrix) itt is gyakori.

A védett lepkék közül a mocsarakra jellemzők: a mocsári bíbormoly (Ostrinia palustralis), a zanót- és vérfű boglárka (Macolinea nausithous, M. teleius), a fűz-nyár-ligeterdőkre jellemzők a színjátzóslepke (Apatura ilia), c-betűs aranybagolylepke (Lamprotes c-aureum), kéköves bagolylepke (Catocala fraxini), a keményfa-ligeterdőkre a magyar tölgymakkmoly (Pammene querceti), a szilfa púposszövő (Dicranura ulmi), sőt a teljesen száraz területek képviselői is megtalálhatók: díszes medvelepke (Arctia festiva), fehérsávos földibagoly (Euxoa hastifera).

A madarak száma 230-ra tehető, közülük a Duna ágrendszerében járva először a gémfélék tűnnek fel. A nagyobb telepeken szürke gémek (Ardea cinerea) és bakcsók (Nycticorax nycticorax) költenek. A fokozottan védett fajok közül jellegzetesebb fészkelők, a nagy kócsag (Egretta alba), barna kánya (Milvus migrans), hamvas rétihéja (Circus pigargus), fekete gólya (Ciconia nigra) és cigány réce (Aythia nyroca). A réti sas (Haliaetus albicilla) és a halász sas (Pandion haliaetus) is rendszeres vendég a területen.

A védett emlősállatok közül jellegzetesk a nyuszt (Martes martes), a vidra (Lutra lutra) és az északi pocok (Microtus oeconomus).

Állítólag 1991-ben jelent meg (hozták vissza Bajorországból) a száz éve kihalt hód (Castor fiber) is. Mi és senki más a Szigetközben 2000 előtt nem látott hódot, a helyiek közül a vízügyi szakemberek azt mondják, hogy az egyik nagy Duna-áradással jöttek le a "német hódok" :). Akár így, akár úgy, nekünk itt már sok is a hód, hihetetlen pusztítást végeznek e kedves szorgalmas és derék jószágok. Egy hód egy évben évi 120 fát dönt ki, ebben a pici fácska és az óriás is benne van, vannak helyek, ahol kvázi tarvágást végeznek.

 

Denkpál és a hallépcső

A szigetközi mellékágrendszert régen a Duna halbölcsője volt, mert a sekély, nyugodt víz ívóhelyet és táplálékforrást jelentett a halaknak. Az itt világra jött halivadékok felnőve visszaúsztak a főmederbe. Ez a biológiai funkció is jelzi a természetes vízjárás és a kiterjedt főág-mellékág kapcsolat fontosságát. A Duna elterelése után a kiszáradt mellékágakban a halak tömegesen elpusztultak. A vízpótlás megkezdésével, 1995-től ismét jelentős vízterek alakultak ki, azonban ez nem jelentette a halállomány rehabilitációját is. A Duna szabályozásának elmaradása miatt nagy vízszintkülönbség alakult ki a "vízpótolt" mellékágak és a főág között, ami a halak közlekedését ellehetetlenítette.

A hallépcső egy olyan "szerpentin", amely a két különböző szintű vízteret (főág és mellékágrendszer) egy hosszabb, de a halak számára leküzdhető esésű vízfolyással köti össze. Feladata, hogy a főmederben élő halak számára ismét lehetőséget teremtsen ívóhelyeik megközelítésére. A hallépcső egybeépült egy, a mellékágrendszer vízszintjét szabályozó zsilippel, melynek feladata, hogy a vízszintet a valamikori, optimálisnak tekinthető vízjárásnak megfelelően szabályozza. Másrészt a zsilipen átbukó víz oxigénnel dúsul, így a hallépcső közelébe csalogatja a halakat.

Maga a hallépcső egy medencesorból áll, melyek között a szintkülönbség 10-20 cm. Több, kisebb áramlású pihenő segíti a halak mozgását. A hallépcső kialakításánál fontos cél, hogy a halak az átjárót meg is találják. Ezért egy "csalivízvezeték"-et is beépítettek, amely a felvizi oldalról nagy sebességű vízsugarat juttat a hallépcső bejáratához, így semlegesítve a mellette levő vízszintszabályozó zsilipen átbukó víz csalogató jellegét. Állítólag a csalivíz és az alsó bejáratnál található kiöblösödés segítségével a tapasztalatok szerint a halak nagy része megtalálja a bejáratot. A létesítménynél beüzemelése óta folynak kutatások. A vasbeton medencesor oldalába üvegablakot építettek, amit ha a vandálok nem törnének be rendszeresen, teoretikusan meg is lehetne figyelni a halakat. Igen ám, de Magyarországon vagyunk és ha nem is törik be a megfigyelő ablakot évente min. 4-szer, az víz felől az algátlanításra soha nem kerül sor, így aztán egy átlátszatlan üveg előtt lehet üldögélni. Szürreálisan pazarló a megfigyelő ablak értelmetlensége, ami pedig a szerintünk kamu PhD-hallgató "megfigyelését" illeti, soha nem láttunk itt felúszó halat (és többet vagyunk itt mint a soha nem látott "kutatók") és NINCS Dunaszigeten ember, aki valaha látott volna a hallépcsőn felúszó halat, holott pontosan NEM az üvegablak előtt, hanem azon kívül bárhol máshol, hiszen ahol a meder 10-20 centi mély (sekély), bárki láthatná a felúszó halakat. 
Erősen szkeptikusak vagyunk, de természetesen nincs jogunk cáfolni azt, hogy állítólag 24 fajta hal jutott már fel a hallépcsőn. Lokális konszenzus: a megfigyelők december 32-én végezhették a megfigyelést, mert mi az év 365 napján látjuk, hogy semmi nem úszik fel.